[novella] A tárgyalás

Állítólag már elállt az eső kint, bent azonban továbbra is komor volt a hangulat. E hónap 13. napján (pénteken), két merőben eltérő politikával bíró cég képviselői ültek a semleges zóna irodaépületének 4. emeletén, ahol az évtizedes ellentéteiket próbálták meg elsimítani több, de inkább kevesebb sikerrel. Az egyik oldalon fekete öltönyös úrak és egy hölgy foglalt helyet szintén fekete nadrágkosztümben, míg a másik oldalon egy kizárólag nőkből álló képviselet helyezkedett el, látszólag mit sem törődve a takarékos helykihasználással.
-- Nos, akkor, ha mindenkinek megfelel el is kezdhetnénk a megbeszélést -- szólalt meg az egyik feltűnően divatos öltönyben virító úriember.
-- Javaslom térjünk egyből a tárgyra -- tette hozzá Tricia finom, mégis határozott hanglejtéssel. Gesztenyebarna haja egyszerű kontyban volt feltűzve, s undorral nézett az asztal túlfelén lévő szedett-vedett kompániára.
-- Rendben -- szummázták a túloldalon. -- Mint azt tudják, cégünk, a Wonly képviseletében érkeztünk és mindenek előtt nemtetszésünket szeretnénk kifejezni a cégeink egyesítéséről szóló pletykák indokán.
-- Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a mi cégünkön belül sem talált vidámabb fogadtatásra a felvetés -- mondta a talán azóta még divatosabbnak tetsző úriember --, ugyanakkor sajnálatos módon a döntés nem a miénk. -- Hátrafordult a fal mellett álló, jobban mondva ülő fiatalemberhez. -- Lance, hoznál egy kis kávét?
-- Milyet hozzak Mr. Greedy? -- kérdezte félénk hangon. Biztos nagyon utálhatták a szülei, gondolta magában mint mindig, mikor kimondta nevét. Mivelhogy teljes neve Judas O. Greedy volt. Idő közben a képviseletek tagjai heves vitába kezdtek valami pisztricsálé oknál fogva. Greedy kissé közelebb hajolt asszisztenséhez és halkan folytatta.
-- Mindegy, ami éppen van. A gép egy szinttel lejjebb van és nem kell sietni, itt leszünk még sokáig.
Az alábbi kéréssel kapcsolatban mindössze két komolyabb probléma merült fel, de szerencsére az időbeli korlátozás hiánya miatt az egyiknek nem volt különösebb jelentősége. Nevesítve, Lance Bearer -- akit valószínűleg szintén utáltak a szülei -- csupán egy lábbal bírt, s az is épp el volt törve, valamint képtelen volt bármiféle döntés meghozatalára. Utóbbinál fogva jelenlegi, névlegesen asszisztensi, bár de facto kifutófiúi állása jó eséllyel karrierje csúcspontját jelenthette.

Szép lassan haladt lefelé a lépcsőn kerekesszékével. Leérkezvén elkezdte kutatni, megtalálni, félrefordulni és ismét elveszteni a kávé szervírozásához szükséges kellékeket és magát a kávégépet is, mi nem volt egy különösebben sok funkciós eszköz, így választási lehetőségekben sem bővelkedett. Három gomb volt rajta látható, az elsőn az Expresszó felirat állt, alatta egy némileg kisebb gombon a Ca....ino maradvány volt kiolvasható (hála az itt dolgozók mohó cappuccino-imádatának), míg a harmadik -- egyben legnagyobb -- gombon a Jó napom van felirat ékeskedett a másik kettő mellett. A cég, mely e remek készüléket gyártotta eme gombnak köszönhette sikerét, ugyanis ennek segítségével megszabadította használóit a legapróbb döntés meghozatalától is, tehát hogy Expresszó vagy Cappuccino kávét kívánnak-e inni. Sajnálatos módon Lance számára eme triviális megoldás is túl nagy döntésnek bizonyult, inkább elkezdte végignézni a fiókokat alternatív lehetőségek után, melynek a végeredménye egy pohár gőzölgő fekete tea lett, természetesen tej nélkül, de legalább cukornak hitt sóval, hála néhány vicces kedvében lévő alkalmazottnak. Ezek után rendkívüli nehézségek árán a teával és székkel együtt Lance felmászott a lépcsőn. A lifteket több okból is kerülte, a legfontosabbak ezek közül a klausztrofóbiája és a tény, hogy a liften valaki kint felejtett egy táblát, miszerint A lift nem működik.

-- Mr. Greedy, meghoztam az italát -- jelezte finoman és kellően halkan szervírozási szándékát. A tárgyaló felek hangneme látszólag nyugodtabbá vált azóta, bár továbbra is érezni lehetett a feszültséget.
-- Köszönöm szépen -- vette át a gyanúsan kinéző folyadékot. Nem agyalt sokat azon, hogy tulajdonképpen mit is vesz magához, hiszen leszámítva az ital némileg túlzott áttetszőségét az árnyalat stimmelt. Lance ekkor vette észre, hogy a szépséges Tricia kiengedte haját távolléte közben. Mr. Greedy belekortyolt italába, majd keserű undorral a képén köpte ki azt.
-- Mi a fészkes fenét hoztál te nekem Lance?! -- ordította.
-- K-k-k-kávét, Uram -- hazudta.
-- Mégis melyik univerzumban merik ezt kávénak hívni?!
-- N-nem tudom, Uram, de ha jól emlékszem egy Wonly gép volt. Talán...
-- Wonly? -- kérdezett vissza, majd erősebb hangra váltott. -- Szóval ezt a Wonly-nál kávénak merik nevezni?
-- Mire akar ezzel kilyukadni Judas? -- érdeklődött egy szőke hajú, hölgynek nehezen nevezhető nő a túloldalról. -- T’án nem ízlik a kávé?
-- Az nem kifejezés -- hangzott a válasz.
-- Úgy mégis hogyan lehetséges, hogy emberek millióinak jelenti a napi rutin kezdetét a mi kávénk?
-- Higgye el ha azt mondom, hogy fogalmam sincs, mivel az eddigi legrosszabb kávénak csúfolt sötétes lötty is jobb volt ennél, amit Maguk kávé néven mernek fogalomba hozni, siker ide vagy oda. -- A vélemény, ahogy az várható volt, nem talált megértő fülekre a Wonly képviselőitől. Lance kihasználva a csendet engedélyt kért a távozásra.
-- Amennyiben ráér, kérem maradjon.
-- Sajnos meglehetősen fontos lenne -- erőltette a kifutófiú.
-- Rendben, de jöjjön vissza amint végzett -- így a különösen megértő válasz. Mr. Greedy nem állt megértő vagy jószívű főnök hírében, sőt, kimondottan ellenszenvesnek találták. Viszont a tény, miszerint jelenleg a Wonly vált legfőbb gyűlöletének tárgyává, Lance helyzetét segítette.
-- Köszönöm, Uram.

Lance kigurult a tárgyalóból és betért egy mellékhelyiségbe. Időzött ott egy kicsit, majd mikor épp indulni készült vissza (és remélte, hogy nem bukik le mindenki előtt), megtorpant az ajtó belső oldalánál. Kint ajtócsapkodás és üvöltözés hallatszott, miszerint ''nincs az az Isten, hogy egy olyan céggel kössünk szerződést, mely még normális kávét sem képes csinálni''. Mondanom sem kell, Lance számára ezek a szavak felértek egy felmentő ítélettel. Kiment.
-- Hogy fordulnának fel azok a.. Á, Lance, visszatér közénk? -- nyugodott le némileg a főnök asszisztense láttán. -- Már nem kell félnie attól, hogy az egész napját itt tölti. Nem lesz szerződés.
-- Örömmel hallom, Uram -- helyeselt. -- A nap további részeiben igényt tart még szolgálataimra?
-- Mi? Ja, nem. Menjen haza nyugodtan -- otthagyta beosztottját.
Mégis mi történt? -- merült fel a gondolat benne. -- Elrontok mindent, majd nem, hogy büntetés nincs, de gyakorlatilag kapok egy szabadnapot? -- Hazaindult.

Két hét múlva jött a hír, miszerint a Wonly csődeljárás alá került, miután híre ment, hogy a cég, mellyel nem sokkal korábban javítani próbált az évtizedes versengés miatt kialakult rossz viszonyon, sikeres lejárató kampányt indított ellenük és sikeresen csábította el ügyfeleiket, megfosztva ezzel őket csaknem minden bevételtől. Az természetesen nem került be a híradásokba, hogy mindez egy félreértésnek volt köszönhető, hiszen senki sem kóstolta meg Mr. Greedy-n kívül a kérdéses italt vagy vizsgálta meg a kávégépet, sem annak tartalmát. Ugyancsak feledésbe merült, hogy ki hozta az italt, így Lance is elkerülte a fürkésző szemek figyelmét. Sajnálatos módon akkor sem került szóba, mikor a cégnél kikérdezték Tricia-t, mégis kinek köszönhető a cég felemelkedése. Ezáltal Lance volt az egyetlen, aki jelen volt a kérdéses tárgyaláson és nem hogy előléptetést, egy jó szót nem kapott. Valahol mégis örült ennek, hiszen ha kiderülne...