[vers] Szerelem

Nem tudom hányadik előadásom volt, régen elfelejtettem ideírni, most meg még 90-95 poszt vissza van, amit fel kell dolgoznom.

A mai témánk nem más, mint a
szerelem.
Love.
Amour.
olin.
Liebe.
Jó mi?
Hát nem.

Egyeseknek, a "kiváltságosoknak" megadatott, míg
mások csak távolról nézik, így
nem értik mi az és m'ért oly' túlértékelt,
aztán megtapasztalják, és... ennyi volt. Vége.
De nem szaladjunk még ennyire előre.

Az első alkalom mindig különleges, csodálatos,
és hihetetlenül addiktív.
El sem tudod képzelni az életed Nélküle,
napjaid a fellegek közt lebegve telnek,
lábaid nem szenvednek a megtett kilométerektől,
míg kezét kezedben érzed, csak ő van és semmi más,
lebegtek csendesen az éjszaka folyamán,
a többi ember? Mi az? Zajforrás csupán,
nem számít senki más és senki más.
Aztán egy idő után...

Egy reggel majd felébredsz és rád tör az igazság.
"Biztos, hogy ez kell, biztos, hogy ő, nem pedig egy bárki más?"
Később meglátod és elszáll a gondolat,
de ha egyszer már megjelent, nem visszakozhatsz,
a magokat elvetették, s eljön a pillanat.
Rájöttél.

A szerelem nem állapot, nem is betegség,
viszont egy tünetegyüttes, s mint olyan, kezelendő,
gyors beavatkozás szükségeltetik, hosszú kúrára már nincs idő.

Ekkor tömeg vesz körül,
hangosak, te pedig elkezded mondani:
"Tudod, az van, hogy (ez így nem és szerint vége)..."
Mire Ő visszakérdez: MI VAN?
"Hát ez az... mi nincs.
Mi már nem vagyunk. Vagy te és vagyok én,
talán harmadik fél szerint "ti" vagy "ők" vagyunk,
de "mi" már soha többé."

S Ő csak néz rád, néz rád némán,
csak néz rád és áll, míg mások mennének,
és néz is rád mintha nem értené szavaid és azoknak súlyát,
te pedig bámulsz rá bután és propán, akarom mondani
profánnak nem tetsző szavakat kiabál,
s e mellett nem kapsz, csak sírást.
Most mi legyen? Meg nem vigasztalhatod, te tetted ezt,
te okoztad, segíteni nem lehet,
jobb híján csak elsétálsz míg ő elhord mindennek,
és mindenek felett ennyit tudsz mondani: "Ég veled".
Ő pedig csak annyit mond, "remélem megdöglesz".

Nem felelsz rá semmit, végül is kiérdemelted.
Mikor haza érsz, realizálsz, végre elmondhatod "szabadság!"
Ez így szép és jó, de mihez kezdesz majd ezután?
Egyedül vagy, túl korán léptél, nincsen senki "bárki más".
Így megy ez: rosszul jön ki a lépés,
vétesz egy hibát, s azon mélázol kivel pótlod Őt egy magányos éjszakán,
csak hogy senki sincsen ezután.

Egyedül vagy és rád tör az igazság,
a valódi igazság,
egyedül maradtál.
Sodródsz az élet tengerén és te vagy a kapitány,
csak hogy nincs melletted senki más.
Sok hal van a tengerben -- mondják, mégis
hálód szakadt, szigonyod törött, fejed felett vihar, vitorlád elrepül,
eveződ eltörik, kezedet megvágod, cápák közelednek, megpróbálsz küzdeni ott,
ahol a remény már nem csak halott, el is temették.
A föld alatt fekszik, te pedig sodródsz az árral,
hullám közeleg, mi szellemeket láttat, imádkoznál, de nincs kihez és kiért,
menekülnél, ha lenne bárhová,
közelednek a cápák, közeleg a hullám, s nincs számodra menedék...
Ennyi volt. Már véget ért.

---

Ha egyszer rád talált, soha ne dobd el,
különben egyedül maradsz a végtelen tengeren,
hol segítség nincs, csak te és az elkerülhetetlen vég.
S még ott is, az halálnak peremén rá gondolsz ismét,
de ő már nem gondol rád soha többé.