[vers] Szeretek
2018. 04. 06. 12:00 | \English \español \esperanto \magyar \norsk \olin \poem \spoken word poetry \български
Sziasztok.
Nem vagyok, csak tudatlan halandó.
Félek, hogy egy kórságtól szenvedek,
meglehet szerelmes vagyok.
De mégis kibe, hogyan, mikor?
Érzem, mintha levitálna szívem,
súlytalan' lebegne testem ürességében.
Őt szeretem, vagy a másikat?
Vagy az ideát, hogy "mi lenne ha?"
Mind érezzük, mélyen legbelül
felemészt a légüres sötétség,
lelkükön viseljük a másik sorsát,
míg sajátunk eldobjuk önként, készakarván.
Édes a méreg, túl édes is talán,
két cseppje halálos, de isszuk literszám.
Felemészt a boldogság ígérete, aztán
a valóság lesúlyt, mint lovasra az alabárd.
Szeretlek, I love you, jeg elsker deg,
megannyi nyelven felsorohatnám.
mi amas vin, te quero, обичам те /obicham te/,
az üzenet azonos, de a fogadója más.
Én pedig nem mondom, csak nyelveken,
miket nem értenek,
gyáva vagyok és bizonytalan,
s mikor eljön a pillanat...
behúzon farkamat és vakon rohanok a messzeségbe,
hol nincsenek szavak, nincsenek érzések,
csak én, senki közelemben,
egyik kezemben cigi, a másikban ракия /rakija/,
s mikor az elfogyott, még egy kis pálinka,
majd minden előről míg észhez nem térek,
vagy míg elfogy az ital, vagy mikor már többé nem érdekel.
Aztán majd felkelek.
Visszatér az érzés,
álom volt mindez? Elfeledett érzés,
mi az éjszaka folyamán előtérbe került,
s emlékeztetett milyen volt hinni,
hinni, hogy a boldogság valós, nem pedig csak kilenc semmitmondó betű?
Miért kelt az érzés önpusztító hajlamot,
mikor dolga annak elfolytása lenne,
miért kelt az érzés végtelen fájdalmat,
mikor enyhítenie kéne azokat?
Miért tesz vakká, miért kreál izgalmat,
miért nem nyugtat le és tűnik el a picsába?
Felejteni kéne még, felejteni kéne már,
de minden hiába, hisz az emlék felemás.
Nem mintha elküldhetnéd fejedből messzire,
megmarad az, míg le nem fekszel véglegesen,
csak hogy soha többé ne lásd,
az örök sötéttségben nem lesz társ.
Csupán te és a semmi és még annyi sem talán.
< [vers] Szerelem | [vers] Szerettem őt >