[vers] De me, avagy más szóval

De me, avagy más szóval, hát,
Ez van.

Mindig is tetszett ez a műfaj,
de eddig nem jöttem, milyen is lenne ha,
mert mikor próbálgattam, szomorúan realizáltam,
hogy nincs meg hozzá sem kiállásom, sem hangom, sem ötleteim,
sem pedig az ambícióm, vagy legalább annak halovány nyoma
önbizalom-hiánytól megtelt légüres vákuumomban,
mit lelkelmnek is nevezhetnék.
És mégis, most itt állok és pofázok – bár lehet nem is azt kéne...
Csodálkoznék, ha a jelen lévők közül többen is felismernek,
nem hogy ismernének,
akik meg mégis,
annak tán már több, mint tíz éve.
Vagy csak egyszerűen nem emlékszem.

Én dunántúli vagyok, ego ex Savaria,
mégsem vagyok vasból,
s nem vallom magam vasinak.
Szerintem senki mást, de engem mindig is érdekelt,
vajon mióta tart ez az örökös vita, hogy
Vazs megyével szemben Zala áll?
Ki kéne már békülni,
hisz mire jó a rivalizálás,
mikor a csapatmunka gyümölcse kézzel fogható,
és nem pedig egy trükkös alma,
kígyó által pöszén szervírozva?
Beleharapsz, majd kidobnak,
te pedig megalázva, egy szem társsal barangolhatsz megromlott világotokba'.
Ugyanakkor, gondoljatok bele, milyen hely lehet az,
ahol Én vagyok a legjobb, amit felmutathatnak?

Talán illendő lenne végre bemutatkoznom,
ha már egyszer elkezdtem beszélni magamról;
de sose' voltam oda az illemért.
Én az egyenlőségben hiszek,
elvégre számomra ti, mondjuk úgy "kedves kis közönségem"
arcnélküli tömeg vagytok,
névtelen alakok groteszk halmaza,
hatványozva, túlzó fokon.
Azonban sajnos ront az összképen, hogy volt más aki felkonferáljon.
„Köszönöm szépen.”
Utólag is, elnézést a tegezésért, de mint mondtam volt,
én sosem voltam oda az illemért.

Nem vagyok egy jó ember;
nem vagyok sikeres, nincsenek összeköttetéseim mondjuk úgy magasabb körökbe tartozó személyekkel,
meg úgy alapba sem jövök ki mindenféle Homo Sapiens-szel.
A kiállásomról meg inkább nem is beszélek,
azt látjátok ti is.
Ráadásul túl sok kötőszavam közt nehezen felismerhető a tényleges tartalom.
Megvan a saját kis világom,
ahol minden egyszerűbb:
Bár a backend néha bugos, de a grafikája valami elképesztően valósághű!
Szokták volt mondani, viszont felmerül a kérdés: mi is az a valóság?
Szerintem az, amit érzékelünk.
Minden egyes íz, forma, meg a többi, csupán bemenetek összessége agyunk által feldolgozva,
s mivel a cenzúra mindenhol működik,
az csak azt mutat meg amit akar.
Amit pedig nem, arra ott a tudatalatt,
mint egy végtelen biztonsági mentése a nyers adatoknak.
Na de mindegy is.

Bizonyára felmerül bennetek a kérdés: miről beszélek,
mi van a sorok között bújtatva, kimondatlanul?
mi ennek az értelme, what the frak is the moral of the story?
Mégis mi az, amiért érdemes ezt egyáltalán végighallgatni?

Ha rájöttetek, kérlek mondjátok el nekem is.
Mert nekem biza' fogalmam sincs.

A legelső előadásom... inkább nem gondolnék vissza rá (borzalmas volt).