[vers] Ma Ggacammara ballada

Élt egy férfi crist'i korban,
visszagondolt, milyen volt a
vizsga után másnapon,
mikor mind' társ elhagyott,
mielőtt még elfeldedték,
ma Ggacammara elfeledték,
mi történt azon az este,
mikor mindent elfeledtek.

Később persze rendeződött
minden, ami elcsesződött.
Mindenki vágyott egy lányra –
vagy talán egy férfi-párra –,
kivel megtehetne bármit,
ma Ggacammara tényleg bármit,
s megtalálták társaik',
kikkel élték álmaik.

Egy férfi viszont diffis volt.
Szívében a gond honolt,
mit magány kísért keser' szósszal,
édes nem volt, csak a tonhal,
mit cukrozva fogyasztott.
Ma Ggacammara fogyasztott,
a legtöbb ember elhányt volna,
ő pedig csak falta, falta.

Minden napon üres lakás,
ott élt egykor legjobb barát,
kivel együtt alhatott,
mentálisan jóllakott,
de elvitte a gonosz halál,
ma Ggacammara, gonosz halál.
Azóta is gyászolt még,
pedig sokan elfeledték.

Terápiára járt mással,
ötven másik lelkitárssal.
Mindenki vesztette párját,
még's sokan találták más társát,
kikkel élhettek boldogan.
Ma Ggacammara, boldogan…
Holtak lelke helyén vannak
novó párok konstans taggal.

Emberünk nem vesztett társat,
annál több volt jó-barátja.
Ennek ellenére tudott volna
szeretni, ha akart volna,
de nem akart, mert hallgatott,
ma Ggacammara hallgatott,
a jó-erkölcse kiabált,
hogy nagy hiba lesz ez a lány.

Mikor látott csinos nőstényt
nem is tudta, milyen hőség
lesz várható másnapon.
Mégis esett, ázhatott,
vizes lett minden ruhája.
Ma Ggacammara, mind' ruhája,
le is vették őket gyorsan,
kicsit fáztak, összebújtak.

Így ment tovább naptól estig,
ha fáztak, nem tudtak mit tenni,
súrlódással tartották fent
ideális testhőjüket,
s hát minden klappolt, csinálták is.
Ma Ggacammara, csinálták is,
úgy, ahogy talán még soha,
soha, senki emberfia.

Ez vala a kezdet nékik,
volt egy férfi és egy néni.
A férfi végzett sok-sok éve,
új közösség, új kis élet,
volt egy gyász és megismerés –
ma Ggacammara, megismerés –,
egyesülés, és a többi,
de már ezt is elfeledték.